Imogen (youth clubban együtt segítünk, és nagyon
jóban lettünk) vasárnap délutánonként szokott segíteni Teréz anya nővéreinek
ételt osztani a hajléktalanoknak. Már két alkalommal én is mentem segíteni. Egyrészt
az utazás jó lehetőség, hogy beszélgessünk, másrészt meg szívet melengető érzés
segíteni, szolgálni a rászorulókat.
Az utolsó pénteken, mielőtt
hazarepültem volna Karácsonyra, Diasyvel és Janaval elmentünk egy kávézóba
forró csokizni. Daisy nagyon élvezte, mi is jól szórakoztunk Janaval.
A szombati nap igazán különösen
alakult. Előző este beállítottam, hogy csöngjön a telefonom fél8kor, de azt
elfelejtettem átállítani, hogy szombaton csöngjön. (Ugyanis alap állapotban
csak hétköznapokon csöng…) Így egy órával tovább aludtam, mint terveztem.
Nagyszerű… 9re, nyitásra akartam fodrászhoz menni, hogy ne kelljen sorban állni.
Így, kis késéssel is szerencsére hamar sorra kerültem, bár 30 fontért vágattam
le a hajam, ami egy kicsit kiütötte a biztosítékot. Ezután benn Londonban
találkoztam Enikővel –de mivel késésben voltam, rohantam az autóhoz a
parkolóházban, közben egy sms-t
olvastam, nem néztem a lábam elé, és elestem… Nevetségesen nézhettem ki… Nem is
lett volna nagy baj, ha nem lett volna a táskámban egy befőttesüvegnyi
süti-karácsonyi ajándék Enikőnek. Hát persze, hogy összetörtem…
Azt hiszem, ez az idézet elég találóan
leírja az esetet.
„…Míg
ezek történtek, Malacka megjárta a lakását, el is hozta a léggömböt, amit
Fülesnek szánt. Magához szorította, nehogy a szél elfújja, és sebesen futott,
hogy előbb érjen oda, mint Micimackó. Szerette volna úgy feltüntetni a dolgot,
mintha neki jutott volna először eszébe Füles születésnapja. S ahogy lihegve
futott, lelki szemeivel előre gyönyörködött benne, hogy fog örülni Füles, még
vigyorgott is hozzá a lelki szájával. Hát ahogy fut, megbotlik egy buckában, és
orra esik...
Bang!!! ... ??? ***
!!!!
Malacka feküdt a
földön, és azon tűnődött, mi történt. Első pillanatban úgy rémlett, az egész
világ felrobbant körülötte - aztán úgy határozott, hogy talán nem is az egész
világ, csak az Erdő, vagy talán még az se, csak ő maga, és most már nincs is a
Földön, a Holdon van valahol, és soha nem látja többé Róbert Gidát és
Micimackót és Fülest... Aztán azt gondolta: "Jó, de feltéve, hogy a Holdon
vagyok, akkor se muszáj órákig így feküdni, arccal a porban..." Így hát
óvatosan feltápászkodott és körülnézett.
Ott találta magát az
Erdőben.
"Hát ez furcsa -
gondolta. - De mi lehetett hát az a robbanás? Én csak nem szóltam akkorát,
mikor elpuffantam?... És hol a léggömb? És mi ez a vacak, nyúlós rongydarab a
kezemben?... A léggömb!" (A.A. Milne: Micimackó)
Szerencsére otthon maradt még a
sütiből, így hazarohantam, és egy másik üvegben vittem Enikőnek.
Már csak egy dolog hiányzott,
hogy kerek legyen ez a rendkívüli nap: egész napi szomjazás után vettem egy
üveg vizet, amit ügyesen magamra öntöttem…
Mindebben az volt a szép, hogy
tudtam nevetni magamon, a szerencsétlenségemen, nem lett tőle rossz kedvem.
Daisynek dec. 12én volt az utolsó
nap az oviban, hétfőn és kedden a nagyszülőknél, unokatestvéreknél volt, így
csak Willára kellett vigyáznom.
Kedden este előkarácsonyt
tartottunk, mert másnap mentem haza. Ajándékoztunk, majd vacsorára igazi tradicionális
angol menü volt: pulyka sült krumplival, zöldségekkel, desszertnek mincepie. A
cracker-ök is nélkülözhetetlen részét képezték az estének.
A ház már december közepétől fel
volt díszítve, két kisebb karácsonyfát is már ilyen korán felállítottak. Így mégsem maradtam ki a karácsonyi
szokásokból annyira, mint gondoltam.
A bőrönd bepakolásában segítettek
a lányok, bár utána feltűnően nehéz lett a csomagom… :D
Szerdán délután repültem haza.
Nagyon jó volt újra otthon lenni, bár rájöttem, hogy szörnyen el vagyok
kényeztetve Angliában. Külön háló-, fürdőszoba és egy kisebb dolgozó-nappali-szerű
szoba. Hazamegyek és mi fogad? Elfoglalták a szobámat (na jó, nem panaszkodhatok,
mert Bálint felajánlotta, hogy visszaköltözik erre a két hétre, de én mondtam,
hogy nem kell), így Barnussal egy szobában aludtam, és a fürdőszoba is közös
volt, Angliában franciaágyam van, otthon egy egyszemélyes kis ágyacska-csoda,
hogy nem estem le éjszaka:D
Az is érdekes tapasztalat volt,
hogy sokszor automatikusan angolul kezdtem el beszélni. Ez otthon nem is volt
baj eleinte, hisz néha előfordul, hogy angolul beszélünk, de a második hét
végére már kezdtek besokallni az öcséim…
6 hónapnyi szinte mindennapos
vezetés után bátorkodtam vezetni otthon – el lehet képzelni, mekkora
zavarodottság volt a fejemben. :D Egyszer például majdnem megpróbáltam jobbra
nagy ívben a szembe sávba kanyarodni. Szerencse, hogy apa ott ült mellettem a
kocsiban. Ő persze nem értette, mire várok, amikor semmi nem jött balról. Hát a
jobbról jövőt is el akartam engedni… Gyalogosként még inkább életveszélyben éreztem
magam. Rengeteg időbe tellett, mire majdnem 20 év alatt berögződött ’balról,
jobbról nem jön autó, akkor mehetek’ átállt az agyamban, erre hazamegyek, és
megint a másik irányból jönnek az autó, mint ahonnan várom őket… A második hét
végére viszonylag hozzászoktam, de direkt nem vezettem sokat, így amikor
visszajöttem Angliába, gyorsan visszaálltam a baloldali közlekedésre.
A családi találkozók sok kisgyerekkel,
a gyerekvigyázások eszembe juttatták Daisyt és Willát, és tényleg hiányoztak,
így nem volt nehéz visszajönnöm Angliába. Ráadásul nagyon nagy szeretettel
és örömmel fogadtak a lányok is és a szülők is, ami még inkább megkönnyítette a
visszarázódást a mindennapokba. (Be kell vallani, Willa eleinte össze volt
zavarodva, nem is nagyon nézett rám, de aznap délutánra már visszajöttek az
emlékei, és mintha el sem mentem volna, ugyanúgy mosolygott rám, odabújt
hozzám, gagyogott nekem..) Daisy pedig ezzel a képpel fogadott:
Daisy januártól 4 napot fog oviba járni, míg Willa csak két délelőttöt, így szerencsére továbbra is tudok járni nyelviskolába. Willával pénteken délelőtt (eddig bölcsiben volt) valamilyen gyerekfoglalkozásra fogunk járni.
A nyelviskolában van egy kínai lány, akivel nagyon jóban lettem, de sajnos most hétvégén megy haza.
Amikor elmentem, Willa
kapaszkodás nélkül tudott állni kb. fél percig. Attól tartottam, hogy le fogok
maradni az első lépéseiről, amíg távol vagyok, de volt olyan drága és megvárt.
Pénteken este értem haza és vasárnap óta 2-3-5 lépést már meg tudott tenni! A
kis büszkeségem! Már egyre többet gagyog, ami egyre inkább hasonlít a
beszédhez. Olyan gyorsan fejlődik! Nagyon örülök, hogy részese lehetek Willa
első 2 évének.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése