2014. január 7., kedd

03/12/13-07/01/14

Imogen (youth clubban együtt segítünk, és nagyon jóban lettünk) vasárnap délutánonként szokott segíteni Teréz anya nővéreinek ételt osztani a hajléktalanoknak. Már két alkalommal én is mentem segíteni. Egyrészt az utazás jó lehetőség, hogy beszélgessünk, másrészt meg szívet melengető érzés segíteni, szolgálni a rászorulókat.

Az utolsó pénteken, mielőtt hazarepültem volna Karácsonyra, Diasyvel és Janaval elmentünk egy kávézóba forró csokizni. Daisy nagyon élvezte, mi is jól szórakoztunk Janaval.





A szombati nap igazán különösen alakult. Előző este beállítottam, hogy csöngjön a telefonom fél8kor, de azt elfelejtettem átállítani, hogy szombaton csöngjön. (Ugyanis alap állapotban csak hétköznapokon csöng…) Így egy órával tovább aludtam, mint terveztem. Nagyszerű… 9re, nyitásra akartam fodrászhoz menni, hogy ne kelljen sorban állni. Így, kis késéssel is szerencsére hamar sorra kerültem, bár 30 fontért vágattam le a hajam, ami egy kicsit kiütötte a biztosítékot. Ezután benn Londonban találkoztam Enikővel –de mivel késésben voltam, rohantam az autóhoz a parkolóházban, közben egy  sms-t olvastam, nem néztem a lábam elé, és elestem… Nevetségesen nézhettem ki… Nem is lett volna nagy baj, ha nem lett volna a táskámban egy befőttesüvegnyi süti-karácsonyi ajándék Enikőnek. Hát persze, hogy összetörtem…
Azt hiszem, ez az idézet elég találóan leírja az esetet.

„…Míg ezek történtek, Malacka megjárta a lakását, el is hozta a léggömböt, amit Fülesnek szánt. Magához szorította, nehogy a szél elfújja, és sebesen futott, hogy előbb érjen oda, mint Micimackó. Szerette volna úgy feltüntetni a dolgot, mintha neki jutott volna először eszébe Füles születésnapja. S ahogy lihegve futott, lelki szemeivel előre gyönyörködött benne, hogy fog örülni Füles, még vigyorgott is hozzá a lelki szájával. Hát ahogy fut, megbotlik egy buckában, és orra esik...
Bang!!! ... ??? *** !!!!
Malacka feküdt a földön, és azon tűnődött, mi történt. Első pillanatban úgy rémlett, az egész világ felrobbant körülötte - aztán úgy határozott, hogy talán nem is az egész világ, csak az Erdő, vagy talán még az se, csak ő maga, és most már nincs is a Földön, a Holdon van valahol, és soha nem látja többé Róbert Gidát és Micimackót és Fülest... Aztán azt gondolta: "Jó, de feltéve, hogy a Holdon vagyok, akkor se muszáj órákig így feküdni, arccal a porban..." Így hát óvatosan feltápászkodott és körülnézett.
Ott találta magát az Erdőben.
"Hát ez furcsa - gondolta. - De mi lehetett hát az a robbanás? Én csak nem szóltam akkorát, mikor elpuffantam?... És hol a léggömb? És mi ez a vacak, nyúlós rongydarab a kezemben?... A léggömb!" (A.A. Milne: Micimackó)

Szerencsére otthon maradt még a sütiből, így hazarohantam, és egy másik üvegben vittem Enikőnek.
Már csak egy dolog hiányzott, hogy kerek legyen ez a rendkívüli nap: egész napi szomjazás után vettem egy üveg vizet, amit ügyesen magamra öntöttem…

Mindebben az volt a szép, hogy tudtam nevetni magamon, a szerencsétlenségemen, nem lett tőle rossz kedvem.

Daisynek dec. 12én volt az utolsó nap az oviban, hétfőn és kedden a nagyszülőknél, unokatestvéreknél volt, így csak Willára kellett vigyáznom.

Kedden este előkarácsonyt tartottunk, mert másnap mentem haza. Ajándékoztunk, majd vacsorára igazi tradicionális angol menü volt: pulyka sült krumplival, zöldségekkel, desszertnek mincepie. A cracker-ök is nélkülözhetetlen részét képezték az estének.



A ház már december közepétől fel volt díszítve, két kisebb karácsonyfát is már ilyen korán felállítottak.  Így mégsem maradtam ki a karácsonyi szokásokból annyira, mint gondoltam.
A bőrönd bepakolásában segítettek a lányok, bár utána feltűnően nehéz lett a csomagom… :D




Szerdán délután repültem haza. Nagyon jó volt újra otthon lenni, bár rájöttem, hogy szörnyen el vagyok kényeztetve Angliában. Külön háló-, fürdőszoba és egy kisebb dolgozó-nappali-szerű szoba. Hazamegyek és mi fogad? Elfoglalták a szobámat (na jó, nem panaszkodhatok, mert Bálint felajánlotta, hogy visszaköltözik erre a két hétre, de én mondtam, hogy nem kell), így Barnussal egy szobában aludtam, és a fürdőszoba is közös volt, Angliában franciaágyam van, otthon egy egyszemélyes kis ágyacska-csoda, hogy nem estem le éjszaka:D

Az is érdekes tapasztalat volt, hogy sokszor automatikusan angolul kezdtem el beszélni. Ez otthon nem is volt baj eleinte, hisz néha előfordul, hogy angolul beszélünk, de a második hét végére már kezdtek besokallni az öcséim…

6 hónapnyi szinte mindennapos vezetés után bátorkodtam vezetni otthon – el lehet képzelni, mekkora zavarodottság volt a fejemben. :D Egyszer például majdnem megpróbáltam jobbra nagy ívben a szembe sávba kanyarodni. Szerencse, hogy apa ott ült mellettem a kocsiban. Ő persze nem értette, mire várok, amikor semmi nem jött balról. Hát a jobbról jövőt is el akartam engedni… Gyalogosként még inkább életveszélyben éreztem magam. Rengeteg időbe tellett, mire majdnem 20 év alatt berögződött ’balról, jobbról nem jön autó, akkor mehetek’ átállt az agyamban, erre hazamegyek, és megint a másik irányból jönnek az autó, mint ahonnan várom őket… A második hét végére viszonylag hozzászoktam, de direkt nem vezettem sokat, így amikor visszajöttem Angliába, gyorsan visszaálltam a baloldali közlekedésre.

A családi találkozók sok kisgyerekkel, a gyerekvigyázások eszembe juttatták Daisyt és Willát, és tényleg hiányoztak, így nem volt nehéz visszajönnöm Angliába.Ráadásul nagyon nagy szeretettel és örömmel fogadtak a lányok is és a szülők is, ami még inkább megkönnyítette a visszarázódást a mindennapokba. (Be kell vallani, Willa eleinte össze volt zavarodva, nem is nagyon nézett rám, de aznap délutánra már visszajöttek az emlékei, és mintha el sem mentem volna, ugyanúgy mosolygott rám, odabújt hozzám, gagyogott nekem..) Daisy pedig ezzel a képpel fogadott:


Daisy januártól 4 napot fog oviba járni, míg Willa csak két délelőttöt, így szerencsére továbbra is tudok járni nyelviskolába. Willával pénteken délelőtt (eddig bölcsiben volt) valamilyen gyerekfoglalkozásra fogunk járni.

A nyelviskolában van egy kínai lány, akivel nagyon jóban lettem, de sajnos most hétvégén megy haza.

Amikor elmentem, Willa kapaszkodás nélkül tudott állni kb. fél percig. Attól tartottam, hogy le fogok maradni az első lépéseiről, amíg távol vagyok, de volt olyan drága és megvárt. Pénteken este értem haza és vasárnap óta 2-3-5 lépést már meg tudott tenni! A kis büszkeségem! Már egyre többet gagyog, ami egyre inkább hasonlít a beszédhez. Olyan gyorsan fejlődik! Nagyon örülök, hogy részese lehetek Willa első 2 évének.